Az A6-os úti parkolói gyilkos James Hanratty

Az A6-os úti gyilkosság majdhogynem az angliai bűnügyi krónika legvitatottabb esete. Elkövetéséért egy James Hanratty nevű, írástudtlan, korlátolt elméjű, piti bűnözőt akasztottak fel minden idők leghosszabb gyilkossági perét követően.

Azóta is egy nagy létszámú, előkelő személyből álló lobby folytat hadjáratot annak érdekében, hogy meggyőzze a közvéleményt, a brit igazságszolgáltatás nem az igazi gyilkost végeztette ki.

1961 augusztus 22-én alkonyatkor a buckinghamshire-i Slough Közúti Kutatólaboratórium két tudományos munkatársa összeölelkezve hevert egy szürke Morris Minor autó első ülésén, Dorney Reach  határában, egy Temze-parti búzatábla szélén, Windsor és Maidnehead között. Michael Gregsten harmincnyolc esztendős, nős, kétgyermekes férfi volt. Valerie Storie huszonhárom éves, csinos hajadon, aki a szeretője volt három éve.

A szerelmeskedőket megzavarta valaki, megkocogtatta a vezető felőli ablakot. Gragsten letekerte az ablakot, s a kint ácsorgó férfi pisztolyt szegezett rá. A megrémült párocska azt hitte, útonállóval van dolguk. Felajánlották a férfinak a pénzüket, az óráikat, még a kocsit is. Az beugrott a hátsó ülésre, és a pisztolyával hadonászva rájuk szólt, ne nézzenek hátra. Azt mondta nekik, szökésben van, Anglia összes zsaruja a nyomában van. De láthatóan nem tudta eldönteni, mit is csináljon.

Végül aztán éjjel fél tizenkettőkor utasította Gregstent, hogy indítsa el a kocsit. Különös, harminc mérföldes utazás vette kezdetét, kersztül London slough-i, hayes-i és stanmore-i városrészein, kisebb megszakításokkal benzinkútnál vagy cigaretta vásárlás miatt. Az ingerült Gregstennek pattanásig feszültek az idegei a hátulról dirigáló fogvatartójuk miatt, aki utasításokat osztogatott, hogy merre menjenek, a veszélyes útkereszteződéseknél pedig folyton figyelmeztette. Amikor rátértek az A5-ös útra St. Albans felé, Gregsten időnként villogott az irányjelzővel, hogy felhívja magára a figyelmet, s rendőröket keresett a tekintetével, hogy ütközést produkálhasson. De egyet sem látott.

St. Albans és Luton között az A6-os úton a fegyveres utasította Gregstent, hogy húzódjon le egy útmenti pihenőhelyre. Az mondta, „szunyókálni” akar egy kicsit, és megpróbálta odakötözni Miss Storie-t az egyik ajtófogantyúhoz. Szólt Gregstennek, hogy dobja oda neki a vászonzsákját, de amikor az érte nyúlt, kétszer fejbe lőtte. „Túl gyorsan mozdult megijesztett” – kiáltotta a fegyveres bandita a lánynak, amikor az felsikoltott: „Piszok gazember!”

Miközben Gregsten sebeiből ömlött a vér, a bűnöző a hátsó ülésre kényszerítette Miss Storie-t, megparancsolta, hogy szabaduljon meg az alsóneműjétől, aztán megerőszakolta. Ezt követően azt az utasítást adta a lánynak, hogy húzza ki a kocsiból Gregstein testét az útmenti parkoló aszfaltjára. Miss Storie lerogyott szerelme holtteste mellé, ahhoz is fásult volt, hogy sírjon, a gyilkos közben azon morfondírozott, mit legyen a következő lépés.

Végül Miss Storie adott neki egy egyfontos bankjegyet, csak tűnjön már el. A férfi elvette, s úgy látszott, elmegy. De ahogy az autó felé lépdelt, váratlanul megpördült és ötször rálőtt a lányra. Az egyik golyó áthatolt a nyakán, közel a gerincoszlopához. Miss Storie mozdulatlanul feküdt, holtnak tetette magát, míg a férfi megszemlélte munkája eredményét. Meggyőződvén arról, hogy likvidálta korábbi gyilkossága egyetlen szemtanúját, elhajtott a helyszínről.

A közelben elhaladó autósok nem hallották meg Miss Storie sikoltozását. Pedig lehúzta a szoknyáját is, azzal integetett, de a sötétben nem vették észre. Végül elájult, s reggel fél hét tájban talált rá egy tizenéves fiú, aki forgalomszámlálásra érkezett az útmenti leállóhelyre. A lány egy kórházban tért eszméletre, és nyomban rendkívül részletes leírást adott az ott várakozó rendőröknek a történtekről. A sérülései miatt megbénult, egész életére tolószékbe kényszerült, de a szellemi képességei nem csorbultak.

Két fantomképet rajzoltak, egyrészt az által adott személyleírás szerint, valamint azon szemtanúk segítségével, akik látták Gregsten kocsijá, a gyilkossal a volánnál, míg végleg ott nem hagyta az essexi Ilfordnál. A rendőrség elég kuszán tekergőző nyomvonalat követett. Az első gyanúsítottjuk egy Peter Louis Alphon nevű ember volt. A Maida Vale-i Vienna Hotelban, ahol a gyilkosság utáni éjszakát töltötte, találtak két 38-as kaliberű golyót a szobájában. A ballisztikai szakértők szerint egyezett azokkal, amelyek kioltották Gregsten életét. Ám amikor Alphont kiállították szembesítésre, Valerie Storie nem őt szúrta ki. Az egyik beépített embert választotta, aki semmiképpen sem lehetett a gyilkos. Alphon nem felelt meg a fantomképeknek, mint ahogy James Hanratty sem. Őrá nem is gyanakodott a rendőrség, mert csupán kétbalkezes piti bűnözőnek tartották. De úgy látszik, mindenáron magára akarta vonni a rendőrök figyelmét.

A rendőrséget már amúgy is gondolkodóba ejtették azok a névtelen telefonok, amelyek a kórházban lábadozó Valerie Storie-nak szóló életveszélyes fenyegetések voltak. Minden éjjel másik ágyban helyezték el a lányt és megerősített rendőrség vigyázott rá. Akkor Hanratty odatelefonált Acott főfelügyelőnek, a nyomozás vezetőjének azzal, hogy aggódik, mert az A6-os úti gyilkossággal gyanúsítják, és tagadta, hogy köze lenne hozzá. Mivel egyébként a kutya nem törődött volna vele, a kéretlen telefonhívásával azonnal magát tett első számú gyanúítottá.

A rendőrség kiderítette, hogy Hanratty megérdeklődte egyik társától, Charles Fance-tól, vajon alkalmas-e egy londoni buszt hátsó ülése arra, hogy egy pisztolyt rejtsenek mögé. Hanrattyról tudták, hogy abban az évben hozzájutott egy 38-as kaliberű Enfield revolverhez. Egy hasonló pisztolyt találtak már egy 36-os busz emeleti hátsó ülése mögött. A rendőrség azt is kinyomozta, hogy Hanratty bejelentkezett a Vienna Hotelba egy nappal korábban, mint Alphon, ugyanabba a szobába, mint J. Ryan. Gregsten özvegye is őt nevezte meg a férje valószínű gyilkosául, bár többen csodálkozta, ugyan honnan tudhatná.

Hanrattyt október 9-én tartóztatták le Blackpoolban, és a felismerő kamrába vitték. Valerie Storie ez alkalommal sem ismerte föl, de a gyilkos személyleírásában megemlítette annak metszően hideg, kék szemét. Hanrattynek ilyen szeme volt. Akkor a lány azt kérte, hogy a felsorakoztatott személyek mindegyike mondja ki azt a mondatot, amit a gyilkos ismételt el többször is, hogy: „Csönd legyen, gondolkodom.” Hanratty mindig úgy mondta, „gondolkodok.” És ekkor Miss Storie azonosította a gyilkost.