Az andokbéli szörny Pedro Lopez

2013.03.05 09:52

Az őrök pisztolyuk ravaszán tartva ujjukat feszülten pislogtak, amikor a 14-es számú cella ajtaja kinyílt. Fenn az ecuadori Andok magasba szökő hegyvonulatain, Ambato város börtönében tartották fogva a világ legfélelmetesebb hírű gyilkosát.

 

Odabent, a börtön női szárnyában lévő cellájában kuporgott a sarokban Pedro Alonzo Lopez. Halálra vált a rémülettől, hogy esetleg más foglyok vagy maguk az őrök jöttek, hogy élve elégessék vagy kiheréljék. Lopez akit „az Andokbéli Szörny”-ként ismertek Dél-Amerikában, háromszáz gyereklány meggyilkolását vallotta be. Lopezt tartják a világ legkíméletlenebb többszörös kéjgyilkosának, áldozatainak száma megdöntött minden eddigi rekordot.

Mint a többszörös gyilkosok többségét, Lopezt is a szex motiválta. Mielőtt megfojtotta, meg is erőszakolta mind a háromszáz lányt. Lopez ily módon végzett velük – hetente kettővel – az alatt a három év alatt, amíg a féktelen indulat hajtotta.

Egyedül Ambatóban, amely háromezer méter magasan fekszik az Andokban, a gyilkos ötvenhárom – nyolc és tíz éves közötti – leányka tetemét rejtő titkos sírhoz vezette eole a rendőröket. Huszonnyolc másik helyszínen nem akadtak rá a holttestekre, mert zsákmányt szimatoló állatok takarították el a földi maradványokat. Némelyik kislány testét építési területeken ásta el a gyilkos, úgyhogy a rendőrök feltételezik, mostanra betonba ágyazva nyugosznak, s nem valószínű, hogy valaha is előkerülnek. Mások úttestek alá tettek eltemetve.

Beismerő vallomásában Lopez azt állította, száztíz lányt Ecuadorban, másik százat a szomszédos Kolumbiában s „jóval több, mint százat” Peruban ölt meg. Victor Hugo Lascano nyugalmazott rendőrőrnagy, az ambatói börtön igazgatója elmondta: „Sosem fogjuk tudni

pontosan, hány kislánynak oltotta ki az életét Lopez. Úgy vélem, az ő saját becslése, hogy háromszáz, túl alacsony szám, abból ítélve, hogy amíg eleinte együttműködött és naponta három-négy holttesthez vezetett minket, később elfáradt, meggondolta magát és nem segített tovább.”

 

76p1u0dgl83jyel7vyii.jpg

 

Lopezt eredetileg ötvenhárom gyilkosság miatt vádolták, de egy másik vádirat a vallomásában megnevezett többi száztíz elhunyt gyermek nevét tartalmazta. Lascano őrnagy megjegyezte: „Ha valaki beismer ötvenhárom gyilkosságot, amelynek az áldozatait megtalálják, továbbá több százat, amelyekét nem, az ember hajlandó elhinni, amit mond. Ugyan mit tudna kitalálni, amivel kibújhatna a törvény keze alól?”

Az ambatói börtön női szárnyában lévő cellájában Lopez védve volt a feldühödött őrök és férfi rabok közvetlen veszélyétől. A női rabokra nem jelentett veszélyt, „ugyanis mohó szexuális vágya csak kiskorú gyermekekre irányult.”

Ecuadorban életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték Lopezt, amely ebben az országban maximum tizenhat évet jelent, s ha jól viselkedik, 1990-re talán már szabad is lehet. Ha Kolumbiában ítélték volna el Lopezt, már nem élne. Ott a gyilkosságot a büntetőosztag sortüzével torolják meg.

Téma: Az andokbéli szörny Pedro Lopez

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása